Már az arabok is elfordultak a palesztinoktól: eldugultak a pénzforrások

Meglehet, a pandémia is közrejátszott benne, de talán a normalizálódó arab-izraeli kapcsolatok miatt is egyre kevesebb arab állam dotálja a palesztinokat.

85 százalékkal csökkent az arab országok által a Palesztin Hatóság (PA) számára folyosított pénzügyi támogatások mértéke 2020-ban — jelentette a New Arab beszámolójára hivatkozva az Israel Hayom.

Amíg 2019 első hét hónapjában 267 millió dollár, addig 2020 ugyanezen időszakában csupán 38 millió dollár futott be Ramallahba, a palesztinok fővárosába. 

— írja a lap, hozzátéve, hogy az egyéb külföldi finanszírozás visszaesésével párosulva ez a PA kasszájának mintegy 70 százalékos csökkenést eredményezett.

A PA szakértőinek véleménye szerint mindez nem magyarázható pusztán azzal, hogy a világban elhúzódni látszó egészségügyi válsághelyzet van.

A támogatások radikális visszaesése mögött vélhetően az izraeli-arab diplomáciai kapcsolatok felvétele, illetve fejlődése is lehet. 

Rijád al-Maliki, a PA külügyminisztere ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az arab államok csalódást keltően szerepeltek, hiszen nem tudták biztosítani azt a 100 millió dolláros „biztonsági hálót”, amelyről több tanácskozáson is ígéretet tettek korábban.

A járvány miatt lezárt utca a Palesztin Hatóság területén. Fotó: MTI

Arab lapértesülések szerint az is állhat a támogatások visszaesése mögött, hogy Donald Trump amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő külön lobbizott ezért a gazdag arab országoknál. A PA a napokban olyan jeleket mutat, mintha komoly értékválsággal küzdenének.

A palesztinok hivatalosan felkent képviselői ezen a héten lemondtak az Arab Ligában betöltött jelenlegi elnöki szerepükről is, mintegy kifejezve sértettségüket azért, hogy több más arab ország is „tiszteletlen módon” hivatalos kapcsolatot létesített Izraellel.

Ramallah vezetői „a palesztin ügy árulóinak” nevezték azokat az országokat, amelyek ezt megtették, és ezt azzal próbálták még hatásosabbá tenni, hogy a hathónapos „Arab Liga-elnökségükről” inkább lemondtak.

Ábráhám-egyezmény: A háború nélkül béke

Ábrahámnak a végtelennek tűnő koronavírus járványba, és a belpolitikai válságba belefáradt izraeli fiai és leányai úgy vélik, hogy a puding próbája az evés, a többit a történelem fogja eldönteni.