A Mazsihisz és az Emih vallási vezetői szerint Bíró Lászlónak nincs helye a törvényhozásban

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, és Róna Tamás főrabbi, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke is nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség egyik alapítója, vezetője a lapnak úgy fogalmazott:

„bár az utóbbi néhány évben a Jobbik igyekezett szalonképesnek látszani, a Tett és Védelem Alapítvány által megrendelt közvélemény-kutatásokból azt látjuk, hogy szavazótáborának több mint hatvan százaléka vall ma is antiszemita nézeteket”.

Szerinte ennek alapján Bíró László elfogadhatatlan kijelentései nem meglepőek. Aggasztóbbnak nevezte ugyanakkor, hogy „az őt támogató pártok akaratlanul is legitimálják az antiszemitizmust”. Hangsúlyozta: ennek éppen az ellenkezőjét várják el a közélet minden szereplőjétől.

Mindegy, milyen irányból jön az antiszemitizmus

Az antiszemitizmus elleni harc csak akkor hiteles, ha minden esetben elítéljük a gyűlöletkeltést és nem csak akkor, ha a másik oldalról jön. Megyeri A. Jonatán írása.

Róna Tamás főrabbi, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke a lapnak azt mondta: egy politikusnak, aki közösség- és véleményformáló szerepet tölt be, a ráruházott felelősségénél fogva kétszeresen is figyelnie kell minden szóra, amit mond vagy amit leír.

Annak pedig,

aki olyan kijelentést tesz, amellyel megbélyegez bizonyos embercsoportokat – különösen, ha több alkalommal is így tesz -, nem szabad ellátnia véleményformáló feladatkört

— jelentette ki azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik és a baloldal azt a Bíró Lászlót (Jobbik) indítja egyéni képviselőjelöltként az október 11-i, Borsod megyei időközi ország­gyűlési képviselő-választáson, aki korábban többször is antiszemita és rasszista kijelentéseket tett.

Hangsúlyozta: bár Bíró a korábbi kirekesztő kijelentéseiért bocsánatot kért, és ez „spirituális értelemben méltányolandó”, véleménye szerint a törvényhozásban nincs helye olyasvalakinek, aki képes ilyen meggondolatlan kijelentésekre ragadtatni magát.

A lap emlékeztetett: Bíró László kijelentéseit korábban elfogadhatatlannak nevezte többek között Somogyi Zoltán, a Political Capital alapítója, valamint Szél Bernadett, az LMP egykori társelnöke is.

Síp utca: A Mazsihisz most meg kirúgta a saját Rabbitestületének az elnökét

Hiába kérlelte az összes neológ rabbi, Heisler András elnök ragaszkodott Róna Tamás eltávolításához.