Tudományos áttöréseket is hozhat az arab-izraeli béke a Közel-Keleten

Az Nature tudományos folyóirat részletes cikket jelentetett meg arról, hogy Bahrein és az Egyesült Arab Emirátusok Izraellel kötött megegyezése utat nyithat tudományos együttműködéseknek a vízgazdálkodás, az élelmiszerbiztonság, és az archeológia területén.  

Az arab-izraeli béke nem csupán politikai szempontból lehet előnyös az érintett országok számára, hanem azért is, mert elősegítheti a tudományos együttműködéseket – írja a Nature. 

Mostantól nem csak a személyes utazás válik lehetővé, hanem a biológiai minták cseréje, tudományos eszközök átadása is megvalósítható lesz.

Az Ábrahám-egyezménynek nevezett megegyezés kevéssé elemzett előnyeit sorolja fel a folyóirat. A megkérdezett tudósok mind pozitívan látják a kapcsolatok normalizálását, mivel Izrael számára előnyt jelenthet, hogy az Emirátusokban egy egyre növekvő tudományos központ épül, rengeteg nemzetközi résztvevővel és széles tudományos infrastruktúrával, míg az Emirátusok tudósai sokat tanulhatnak Izrael már most is komoly múlttal rendelkező tudományos közösségétől.

„Nagyon izgatott vagyok azzal kapcsolatban, hogy az Emírségek egyre inkább úgy tekint Izraelre, mint potenciális barátra és nem pedig úgy, mint kockázatra” – mondta Mohamed Baharoon egy Dubaj központú kutatóközpont igazgatója, aki hozzátette, hogy várhatóan időbe fog telni az átállás.

Az washingtoni aláírási ceremónián jelen volt Shai-Lee Spiegelman az izraeli Tudomány és Technológia Minisztérium igazgatója is, valamint egy űrkutatás és tudományos munkacsoport is.

„A találkozók nagyon érdekesek és őszinték voltak. Azt éreztük, hogy mind a két oldal együtt szeretne működni, és közös utat keresnek, hogy együtt dolgozhassanak” – mondta Spiegelman.

Két egyetem már alá is írt egy együttműködési megegyezést, amelyhez hasonlóra nem volt még példa izraeli és arab intézmény között. A Mohamed bin Zayed Egyetem és a Weizmann Intézet közösen szeretne létrehozni egy virtuális intézetet, amely a mesterséges intelligenciát kutatná. A megegyezés szerint cserediák és vendégoktatási programra is sor kerülne a két egyetem között.

Az Egyesült Arab Emírségek az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a tudományos kutatásokba. Az ország egyike volt annak a három nemzetnek, amely Mars missziót indított júliusban.

Spiegelman elmondása szerint közös kutatási projektek érinteni fogják a kvantumfizikát, a mezőgazdaságot, a sivatag tanulmányozását valamint a vízgazdálkodást is.

Az együttműködéseknek az elmúlt években már voltak komoly előzményei, hiszen 2017 és 2019 között 248 tudományos munkára került rá izraeli és emírségi kutatók neve. Ezeknek jelentős része azonban olyan mega-kollaborációkból kerültek ki, amelyben több tucatnyi ország tudósai vettek részt. Most azonban megnyílik az út a valódi együttműködésekre is.

Ábráhám-egyezmény: A háború nélkül béke

Ábrahámnak a végtelennek tűnő koronavírus járványba, és a belpolitikai válságba belefáradt izraeli fiai és leányai úgy vélik, hogy a puding próbája az evés, a többit a történelem fogja eldönteni.