Orbán Viktor „a tavaszi helyzethez képest nyugodtabb”

A kormány célja, hogy fenntartsa Magyarország működőképességét – jelentette ki Orbán Viktor szombat este az M1 aktuális csatornán adott interjújában, melyben a biztonsági szabályok betartását is kérte az emberektől.

A védekezés iránya úgy hangzik: Magyarországnak működnie kell! – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán kiemelte: a nemzeti konzultáció eredménye alapján azt várják a magyar emberek a kormánytól, a miniszterelnöktől, az egészségügyi rendszertől, a gazdaságirányításban résztvevőktől, hogy tartsák működőképes állapotban Magyarországot és ne engedjék, hogy a vírus megbénítsa az ország és a magyarok mindennapjait.

Azt mondta: a tavaszi helyzethez képest nyugodtabb, mert pontosan tudja, hogy mivel állunk szemben, hogy a védekezéshez megvannak az eszközök és azt is, hogy az emberek mit akarnak.

„Készüljünk fel arra, hogy a megbetegedések száma tovább fog nőni, de a sikerességet a megmentett életek számában lehet majd lemérni” – közölte. Megerősítette: amíg nem kezd jelentősen emelkedni a halálesetek száma, fel sem merül az iskolák bezárása.

 A kormányfő bejelentette azt is: mivel a családok életszínvonalára figyelni kell, ezért a kormány létrehoz egy családügyekért felelős, családokkal foglalkozó tárca nélküli miniszteri posztot.

„Annak érdekében, hogy a családok életszínvonalát meg tudják védeni, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hatásköreit és lehetőségeit meg kell növelni” – jelentette ki a kormányfő. Hozzátette: ezt a munkát irányítja október elsejétől Novák Katalin.

Orbán: szankciókhoz kötjük a szabályok be nem tartását

Az egészségügy felkészült, hatósági áras lesz a teszt, októbertől jön a kötelező testhőmérséklet-mérés az iskolákba lépéskor – mondta a kormányfő.