Jön az éjszakai zárlat Izraelben a különösen fertőzött területeken

A korábbi tervet félretéve csak éjszakai korlátozások lesznek teljes zárlat helyett Izraelben, a koronavírussal különösen fertőzött, „pirossal” jelzett településeken – jelentette hétfőn a helyi média az MTI szerint.

Négy ultraortodox város vezetője politikai támogatásuk megvonásával fenyegette meg rendkívül kemény hangú nyilvános levélben vasárnap Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, aki ennek nyomán megváltoztatta a koronavírus elleni védekezés irányát.

Korábban a koronavírus-kabinetben megszavazták és bejelentették, hogy a „pirossal jelzett”, vagyis a koronavírussal legfertőzöttebb városokban teljes zárlatot vezetnek be hétfőtől, de az ultraortodoxok tiltakoztak.

A teljes zárlat helyett csak este héttől másnap reggel ötig lesznek kijárási korlátozások már hétfő estétől mintegy negyven helyen, de ezen települések listáját még nem tették közzé.

Az új rendelkezés értelmében az adott idősávban ezeken a városokban és falvakban csak 500 méterre lehet majd elhagyni a lakóhelyet, csakis távoktatásban folyhat tanítás, és zárva lesz minden nem létfontosságú üzlet.

A 12-es kereskedelmi tévécsatorna vasárnap esti híradójában, valamint a katonai rádió hétfő reggeli műsorában megszólaltatott járványügyi szakértők szerint ez a korlátozás sokkal kevésbé hatékony az eredetileg eltervezett teljes vesztegzárnál, és a közeli jövőben feltétlenül országos zárlatra lesz szükség a koronavírus-járvány megfékezéséhez.

A fertőző betegséget hatékonyan megállító országos és teljes körű zárlatot várhatóan az őszi zsidó ünnepek idejére, szeptember második felétől fogják meghirdetni, de bevezetése több akadályba ütközik.

Az ultraortodoxok ugyan nem tiltakoznak, ha mindenkit, és nem csak a „piros” településeket korlátozzák, mert így szerintük nem történik ellenük hátrányos megkülönböztetés, de a kormány intézkedéseibe vetett közbizalom jelentősen lecsökkent egyebek közt a járványügyi döntések állandó megváltoztatása, helyi nyelven a „cikkcakkozás” miatt, és nehéz lesz elfogadtatni és betartatni a zárlatot.

A politikai szakértők szerint a vallásosok politikai nyomására történt visszavonulás azért hat hátrányosan a jövendő és szükséges általános zárlatra, mert az sugallja, hogy ha a lakosság ellenáll, akkor visszavonhatják a kellemetlen járványügyi lépéseket.

A zárlatellenes gazdasági lobbi is egyre erősebb, mivel már eddig is katasztrofális gazdasági hatásai voltak a tavaszi vesztegzárnak: sosem látott munkanélküliség, üzletek tömeges tönkremenése, és várhatóan rengeteg újabb vállalkozás húzza le a redőnyt az újabb zárlat miatt.

A legnagyobb gondot azonban az epidemiológusok szerint a fertőzési láncolatot felgöngyölítő és mindeddig létre sem hozott szervezeti háttér jelenti, ugyanis anélkül hiába csökkentik le teljes zárlattal az országos fertőzöttséget, hamar ismét felüti fejét a fertőzés.

Roni Gamzu professzor, a kormány koronavírus-ügyi biztosa és a hadsereg közös munkájával csak november elejére áll hadrendbe a fertőzöttek kapcsolatait feltáró rendszer, és ezért valójában csak ekkortól érdemes országos vesztegzárat elrendelni.

Ugyanakkor az egészségügyi szakemberek szerint az is mérföldkövet jelentene, ha a SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben szenvedők közül a súlyos állapotúak száma 800-ra emelkedne, ennél többel ugyanis nem tud egy időben megbirkózni az izraeli egészségügyi rendszer, és ezért ennél a számnál is azonnal be kell jelenteni az országos vesztegzárat.

A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 131 641 ember fertőződött meg igazoltan a koronavírussal, jelenleg 26 776 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. Vasárnap 2157 új vírushordozót találtak, az elvégzett 18 298 teszt 11,8 százaléka pozitív lett.

A SARS-CoV-2 vírus okozta okozta Covid-19 betegségben február óta 1019-en haltak meg Izraelben, jelenleg 916 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 449-en súlyos állapotban vannak, és 136 embert lélegeztetőgépre kellett tenni.

Németország bezárta határait a volt Szovjetunióból érkező zsidók előtt

A koronavírus miatti helyzetre hivatkozva Németország felfüggesztette azt a korábbi gyakorlatot, hogy a volt Szovjetunióból származó zsidóknak letelepedést biztosítson.