„A zsidóság sorsáról tanácskoztak, a zsidóság nélkül”

kultúrtörténész

A hét elején volt az évfordulója az első cionista kongresszusnak, melyet 1897. augusztus 29–31. között tartottak Bázelben.

Az utólag történelmi jelentőségű eseménynek mutatkozó konferenciának, mely a cionizmust hivatalosan is felvezette a politika világporondjára, akkoriban kifejezetten csekély súlyt tulajdonítottak. Mintegy 200 résztvevőjét és a helyszínt is jelentéktelennek titulálták.

Ahogy az Egyenlőség zsidó hetilapban írták: „A zsidóság sorsáról tanácskoztak, a zsidóság nélkül” – kijelentésükkel pedig elsősorban arra utaltak, hogy a kongresszust Bázelben tartották, ahol akkoriban nem volt erős zsidó közösség, hovatovább, ekkor egész Svájcban nem élt tízezernél több zsidó, ami néhány ezerrel maradt el például csak Nagyvárad századfordulós zsidó lakosságától.

A történethez hozzátartozik, hogy Herzlék nem Bázelben, hanem a bajor fővárosban, Münchenben akarták tartani az összejövetelüket, azonban

a müncheni zsidóság és egész rabbikara olyan erős tiltakozásba kezdett „a cionizmus ellen, mely sem nem zsidó, sem nem hazafias, sem nem okos, sem nem jó”, hogy kénytelenek voltak más helyszín után nézni.

Hogy megértsük az Egyenlőség kifejezetten cinikus és ellenséges hangvételét a cionizmussal szemben, tudni kell, hogy a Szabolcsi Miksa (született: Weinstein, 1857–1915) főszerkesztésében álló Egyenlőség a magyarországi (főképp neológ – bár ebben a témában ez szinte mellékes is) zsidók liberális és asszimilációpárti hetilapja volt, mely a zsidóságra, mint felekezet tekintett, magukat nem tartották külön nemzetnek:

Nem tudjuk még, mi lesz erre [vagyis a cionizmusra] a zsidók válasza máshol, de legyen akármi, a mi zsidóink nem lesznek soha sem külön nemzetiséggé, nem lesznek másokká soha, mint amik: zsidóhitűek, kik nemzetiségükre nézve magyarok.

Azt mondják erre Nordauék: hiába mondjátok, jó atyafiak, mikor nem ösmer el benneteket magyarnak az uralkodó faj. Nem tudjuk, elösmer-e vagy sem; de magyarok vagyunk és magyar a nemzetiségünk akkor is, ha nem ösmer is el. Magyar ebben a hazában mindenki, ki magyar lenni akar. Mi pedig akarunk és vagyunk.”

A kongresszus elnöke és alelnöke két pesti születésű úriember, Theodor Herzl (1860–1904) és Max Nordau (született: Südfeld, 1849–1923) volt, akiket magyar származásuk miatt elsősorban mint Herzl Tivadar és Nordau Miksa néven emlegetnek, habár egyikük sem volt különösebben magyar identitású.

A magyarországi zsidóság képviseletében – szerényebben írva, a kongresszus egyetlen, valójában magyar tagja – dr. Rónai János (1849–1919) balázsfalvi (Blaj, Románia) ügyvéd jelent meg. Neve éppúgy ismeretlen volt a magyar zsidóság előtt, mint Balázsfalva a világ térképén. Érdekes, hogy neve többször szerepel az Egyenlőség beszámolójában, de csak felsorolás szintjén, az előadásából még egy gondolatot sem közöltek. Rónai beszédét valószínűleg nem is ismernénk, ha a Budapesti Hirlap Zsidóország című cikkében nem reflektált volna a kongresszusra:

„Az ember kérdi: nincs-e hazája ezeknek az uraknak, hogy maguknak és másoknak hazát keresnek? […] Hogy mit mondott Rónai úr a magyar zsidókról, azt fájdalom, a rendelkezésünkre álló tudósításokban nem találjuk meg. De tán nem volna ott, ha ő is ki nem óhajtaná vezetni a magyar zsidókat hazájukból.”

Rónai pár nappal később küldte meg a szerkesztőségnek a bázeli beszédét, melyet – elmondása alapján – mellén a magyar hazája színeivel és jelvényeivel mondott el. A (természetesen) németül elhangzott beszéd magyarul így került közlésre:

Mélyen tisztelt gyülekezet! Szívembe nyilallott az az ítélet, melyet az előttem szóló hazámról mondott. Sajnos be kell ismernem, hogy szavaiban valami igaz is rejlik. Készületlenül elmondom, amit szükségesnek tartok.

Magyarországon, mely önálló és erős állam, a szabadság és igazság oly szilárdul áll, mint szikla a tengerben. De aki ismeri a történetet, bizvást kérdezheti: vajon nem jöhet-e olyan idő, melyben a reakció és elvadulás hullámai a szikla fölé csapnak és elárasztják és tömegéből darabokat letördelnek?

Magyarországnak nem csak szabad alkotmánya van, hanem most őszintén szabadelvű, energetikus és jóakaratú kormánya is. Azonban az állam többi elemei nincsenek mind hasonló érzelmektől áthatva. A népesség két csoportból áll: az egyik, melyhez már a zsidóság is tartozik, a magyarság, – a másik az úgynevezett nemzetiségek. Ez utóbbiak, melyeknek tagjai mint magánemberek legtöbbnyire igen jóravaló emberek, gyűlölik a zsidót politikai okokból, minthogy a magyarok ellenségei azt a legendát találták ki, hogy a zsidók nélkül Magyarország tönkremenne.

Ez a valótlanság sok helyütt hitelre talál, ami sok magyart mélyen bánt és a zsidók ellen felháborít. Ennek következménye az, hogy míg némely túlzók még mindig panaszkodnak, hogy még nem vagyunk eléggé megmagyarosodva, addig mások ötvenkrajcáros magyaroknak gúnyolnak bennünket. Mindamellett azonban azt tartom, hogy az aktív cionizmusnak Magyarországon talaja nincsen. Szükség van nálunk az általános felvilágosításra két irányban.

Az egyik az, hogy az orosz és lengyel zsidók beözönlésének megakadályozását és hazánk északkeleti részén nagy tömegben élő zsidóknak eltávolítását csak a cionista mozgalom eszközölheti sikerrel. A másik az, hogy a hazafisággal a cionizmus nem ellenkezik.”

„Zsidó, vagy adsz még ötvenezer koronát, vagy azonnal felkötünk”

Cseh Viktor írása a Prónay-különítmény 1919-es, dunaföldvári pogromjáról.

A beszéd leirata után Rónai hozzátette, hogy Magyarországon sokkal keményebb hangot ütött volna meg a hazai zsidók helyzetéről, példákkal illusztrálva, hogy sokan mennyire lenézik a zsidókat, hogy a köz izgatása mikre képes (utalva a nem is olyan régen történt tiszaeszlári vérvádra stb.). Válaszát a balázsfalvi ügyvéd a következő kérdéssel zárta:

„Különben, ha az angol, francia, német állam fönnállása nem akadályozza, hogy a hazánkban megtelepedett angol, francia vagy német jó magyar hazafivá válhassék, miért legyen egy palesztínai állam léte tövis a magyar zsidó szemében?”

A Budapesti Hirlap cikke egyébként nem csak Rónainál talált visszhangra, de a „Jövő” nevű zsidó asztaltársaságnál is, – melynek tagsága elsősorban kiskereskedők és kisiparosokból állt –, akik elhatározták, hogy mozgalmat indítanak a cionisták álláspontja elleni tiltakozásul. Mozgalmukra minden bizonnyal kevés energiát kellett folytatni, hiszen a hazai zsidók nagy többségétől távolt állt a palesztinai költözés, a néhány ortodox zsidó pedig, aki a Szentföldre telepedett, nem cionista indítékból tette.

Az Egyenlőség végül veszélyes hazárdjátékként értékelte a kezdeményezést:

„Az egész cionista mozgalom különben, amennyiben az »államalkotást« céloz, nem egyéb, mint játék, bárha éppenséggel nem veszedelem nélkül való játék.

Államalkotáshoz jóformán semmije sincsen. Sem a territorium, sem az egységes elem, sem a kellő gyakorlat, sem az élő nyelv, s legkevésbé a hatalom, mely azt megteremtené. Nincs semmi, csak az antiszemitizmus, kiüldözött zsidók, no meg Herzl és Nordau. Ha a nagy »purim-spiel«-nek vége lesz, jön majd a migrén és a baj csak az lesz, hogy azok fogják elszenvedni kik nem is »játszottak«.”

Érdekes, hogy végül a Budapesti Hirlap is oda konkludált, hogy a cionizmus olaj az antiszemiták tüzére. Valahol hátborzongató, hogy ma is használt rigmust jósolt meg:

„Mint a szélvihar a tüzi veszedelembe, úgy fog belefújni a mozgalomba az antiszemitizmus. Most már hál’ Isten, van hova: ki kell kergetni mind. Ezt fogják mondani. És jaj lenne az itt maradottaknak, amely pedig a nagy többség, ez a tisztességes rész, amely ragaszkodik a földhöz, melyen született, fogalomhoz, melynek a neve: haza.”

Források:

Szabolcsi Miksa, „Álláspontunk a sionizmussal szemben. – A baseli kongresszus alkalmából. –”, Egyenlőség, 1897. 16. évf. 36. szám, 2–3. o.

„A sionista kongresszus”, Egyenlőség, 1897. 16. évf. 36. szám, 3–5. o.

„Napihirek – Magyar zsidók a sionisták ellen.”, Budapesti Hirlap, 1897. 17. évf. 247. szám, 7. o.

„Zsidóország.”, Budapesti Hirlap, 1897. 17. évf. 245. szám, 1–2. o.

„Zsidóország. – A magyar zsidók helyzete. –”, Budapesti Hirlap, 1897. 17. évf. 249. szám, 3. o.

Max Nordau — az européer cionista, aki megálmodta az izmos zsidóságot

170 éve született Max Nordau, magyar származású cionista, Herzl Tivadar jobbkeze a cionista mozgalomban. Ujvári Hedvig írása.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.