Washington szankciókat jelentett be a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészével szemben

Az Egyesült Államok szankciókat vezet be Fatou Bensoudával, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyészével szemben, mert annak hivatala vizsgálatot folytat amerikaiak ellen – jelentette be szerdán Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

A szankciós listára felkerült Phakiso Mochochoko, az ICC joghatósági, kiegészítő joghatósági és együttműködési osztályának vezetője, mert „anyagilag támogatta” Bensoudát – közölte Pompeo.

Az amerikai diplomácia vezetője egy „darabokra tört és korrupt intézménynek” nevezte a bíróságot, amelyet azzal vádolt, hogy „törvénytelenül próbált meg amerikaiakat joghatósága alá vonni”.

Donald Trump amerikai elnök júniusban rendeletet adott ki, amely lehetővé tette gazdasági büntetőintézkedések bevezetését azokkal az ICC-tisztségviselőkkel szemben, akik érintettek amerikai katonák lehetséges afganisztáni háborús bűneinek kivizsgálásában. A dekrétum lehetővé tette Washington számára, hogy zárolja pénzeszközeiket.

„Ma megtesszük a következő lépést, mivel az ICC sajnálatos módon továbbra is amerikaiakat támad” – mondta Pompeo a sajtótájékoztatón. Az amerikai külügyminiszter figyelmeztetett: azok a magánszemélyek vagy szervezetek, akik vagy amelyek továbbra is támogatják az érintetteket – Bensoudát és Mochochokót –, maguk is a listára kerülhetnek.

A külügyi tárca ezenkívül vízumkorlátozásokat vezetett be többekkel szemben, akik érintettek az ICC amerikaiak elleni vizsgálódására irányuló erőfeszítéseiben – mondta Pompeo.

A hágai székhelyű bíróságot 2002-ben hozta létre a nemzetközi közösség – az Egyesült Államok elutasította a csatlakozást –, hogy háborús bűncselekményeket, népirtásokat és emberiesség elleni bűncselekményeket vizsgáljon ki olyan helyeken, ahol az elkövetőket máskülönben nem állítanák bíróság elé.

A bírósági tisztviselők elleni júniusi amerikai szankciókra válaszul az ICC „mély sajnálatának” adott hangot. A bíróság közleményében ezeket „támadásoknak” minősítette, amelyek „olyan feszültségfokozásnak és elfogadhatatlan kísérletnek minősülnek, amelyek célja beavatkozni a jogállamiságba és a bíróság eljárásaiba”.

Az ICC márciusban adott engedélyt lehetséges háborús bűnök és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására, amelyeket 2003 és 2014 között követtek el Afganisztánban, köztük a feltételezések szerint amerikai katonák és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), az amerikai hírszerzés emberei. Washington válaszlépésekkel fenyegetőzött a vizsgálat folytatása esetén.

Magyar bírón múlhat, hogy vádlottak padjára ültetik-e Izraelt

Kovács Péter volt alkotmánybíró is azon három bíró között van, aki eldönti: a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) illetékes-e a palesztinok lakta területeken elkövetett feltételezett háborús bűnök ügyében.