Doja Cat nyerte az MTV új díját

A 2020-as év rapper és énekes kategóriában Doja Cat kapta a neves MTV díjat – számol be a Jewish Telegraphic Agency.

Az énekes, akinek eredeti neve Amala Ratna Zandile Dlamini, a vasárnap esti díjkiosztóján kapta a rangos elismerést, melyet a koronavírus miatt számos helyszínen vettek fel.

Dlamini az Egyesült Államok Kalifornia államában él, anyja zsidó, édesapja dél-afrikai nem-zsidó és leginkább „Moo” című dalával lett világhíres 2018-ban. 2020-as slágere, a „Say so”, melyet Nicki Minaj rapper is feldolgozott, 33 hétig volt a Billboard’s Hot 100 slágerlistáján, több hétig az első helyen.

Dlamini azt kérte rajongóitól, hogy vigyázzanak magukra és édesanyját köszöntötte beszédében.

Doja Cat az MTV Video Music Awards gáláján augusztus 30-án

A kaliforniai énekesnő 2018-ban ellentmondásos helyzetbe került egy sokak által homofóbnak mondott megjegyzése miatt, melyért később bocsánatot kért.

Idén májusban az a hír terjedt el, hogy Dlamini előszeretettel látogat olyan chatszobákat, melyekben rasszista beszéd divatos. Ezt Dlamini később tagadta, és azt állította, hogy egyes mondatait kiragadták szövegkörnyezetükből, ugyanakkor a chatszobákban való részvételt „hibás döntésnek” titulálta.