Belgium magas kockázatú országgá nyilvánította Magyarországot

A koronavírus-járvány szempontjából magas kockázatú, piros besorolású országgá nyilvánította Magyarországot Belgium, ami a belga külügyminisztérium honlapján kedden közzétett információk szerint azt jelenti, hogy tilos a nem alapvető fontosságú utazás Magyarországra.

A szaktárca tájékoztatása szerint a magas kockázatú országokból érkezők számára Belgium kötelező karantént és vírustesztet ír elő.

A The Brussels Times című angol nyelvű belga hírportál információi szerint azokra, akik a frissített besorolás közzétételét követő 48 órán belül visszatérnek, illetve beutaznak Belgiumba, az utazásuk kiinduló országára vonatkozó korábbi besorolás szerinti kötelezettségek vonatkoznak. A vírusteszt elvégzése, valamint az önként vállalt házi karantén azonban esetükben is ajánlott.

A járványügyi szempontból magas kockázatú országok listáján Magyarország mellett Andorra, Bulgária, Horvátország, Franciaország, Spanyolország és Nagy-Britannia egyes régiói, valamint Dánia, Finnország, Málta és Románia szerepel.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) kedden javított Belgium járványügyi besorolásán. Világos narancssárga, azaz járványügyi szempontból kockázatos, de a fertőzöttséget tekintve kevésbé súlyos országok közé sorolta az országot. A szeptember elsejétől érvényes besorolás oka, hogy a 100 ezer lakosra jutó fertőzöttek száma 60 alá csökkent, 56,1-re mérséklődött a mintegy 11,5 millió lakosú országban.

A belga nemzeti közegészségügyi intézet kedden közzétett jelentése szerint továbbra is lefelé tart a fertőzési mutató Belgiumban. A múlt hét folyamán átlagosan 431 ember esetében lett pozitív a vírusteszt eredménye, ami 12 százalékos csökkenést jelent az azt megelőző hét adataihoz képest. A kórháza szállítottak száma 41 százalékkal, átlagosan napi 14,4-re esett vissza. Jelenleg 243 az ápoltak száma, közülük 71-en részesülnek intenzív ellátásban.

Mindként mutató jelentős csökkenést mutat. A betegségben elhunytak átlagos napi száma 4 volt, ami 44 százalékkal marad el az előző hét adataitól. Ez idáig 9895-en váltak a járvány áldozatául, valamint megjelenése óta 85 236 fertőzöttet jegyeztek fel Belgiumban.

Frissítés:

Valójában a belga külügyminisztérium besorolása alapján Magyarország a zöld országok között található, ahonnan Belgiumba érkezve sem elkülönítés, sem szűrővizsgálat nem kötelező vagy ajánlott. A belga külügyminisztérium utazási figyelmeztetései között a pirossal feltüntetett országok esetében arra hívja fel a tárca az utazók figyelmét, hogy az adott országba „nem megengedett vagy nem lehetséges” a beutazás belga állampolgárok számára.

Belgium nem nyilvánította Magyarországot magas kockázatú országgá

Valójában a belga külügyminisztérium besorolása alapján Magyarország a zöld országok között található, ahonnan Belgiumba érkezve sem elkülönítés, sem szűrővizsgálat nem kötelező vagy ajánlott.

A konzuli szolgálat munkatársai továbbra is állomáshelyeiken vannak, hogy az esetlegesen bajbajutott magyar állampolgároknak segíteni tudjanak – emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt mondta: a koronavírus-fertőzöttek számának drámai emelkedése azt mutatja, az egész világon újra berobbant a járvány. A kormány legfontosabb feladata, hogy meggátolják ennek begyűrűzését Magyarországra, hogy megvédjék a magyar embereket. Ezért kell újra szigorú intézkedéseket bevezetni, ezért vezettek be ismét utazási korlátozásokat a határokon – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy jelenleg a megszokottnál kevesebb határátkelőhelyet lehet igénybe venni. Ezek listája megtalálható a rendőrség honlapján – ismertette. A miniszter emlékeztetett: a konzuli szolgálat piros kategóriájúvá minősítette a világ valamennyi országát. Ez azt jelenti, hogy nem tiltják, de nem ajánlják a külföldre utazást.