Pompeo Izraelben: az Emírségek is kap fejlett fegyvereket

Jeruzsálem és Abu Dzabi megállapodása óta kérdés, kaphat-e az arab ország F-35-ös vadászbombázót, amely megtörné Izrael katonai fölényét a térségben. Az amerikai külügyminiszter jeruzsálemi nyilatkozatából most úgy tűnik, kaphat, de közben a zsidó állam katonai fölényét is megőrizné Washington.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök jeruzsálemi találkozóját követően mindketten kiemelték, hogy Amerika elkötelezett fenntartani Izrael katonai fölényét a térségben, de közben utaltak egy közelgő megállapodásra, amely alapján a Trump-kormányzat fejlett vadászgépeket adhat el az Egyesült Arab Emírségeknek – írja a The Times of Israel.

„Az Egyesült Államoknak jogi kötelezettsége van arra nézve, hogy megőrzi Izrael katonai fölényét, és ezt továbbra is tiszteletben tartjuk. Ugyanakkor az Emírségekkel is több mint 20 éve együttműködünk biztonsági kérdésekben, amelyben technikai és katonai segítséget nyújtunk nekik, és most folytatjuk a folyamat felülvizsgálatát” – mondta Pompeo.

„Folytatni fogjuk annak a biztosítását, hogy olyan felszereléseket szállítunk nekik, amelyekre szükségük van a saját népük biztonsága és védelme érdekében, ugyanazon fenyegetéssel szemben”

– nyilatkozta az amerikai külügyminiszter, Iránra utalva. „Nagyon elkötelezettek vagyunk ennek megteremtésében és elérésében, és úgy fogjuk megtenni, hogy közben megőrizzük Izrael iránti elkötelezettségünket is” – tette hozzá Pompeo.

LIVE! PM Netanyahu Meets US Secretary of State Pompeo

LIVE! PM Netanyahu Meets US Secretary of State PompeoGet the latest news from Israel – SUBSCRIBE: https://bit.ly/2IMxJdBFollow ILTV Israel News on Facebook -…

Az Egyesült Államok hosszú évek óta visszautasítja az arab országok igényét a fejlett amerikai fegyverrendszerek megvásárlása ügyében, az Izraellel régóta fennálló megállapodás alapján.

Az 1973-as jom kippuri háborút követően az amerikai kongresszus ígéretet tett arra, hogy megőrzi Izrael katonai fölényét a Közel-Keleten azzal, hogy figyelembe veszik Jeruzsálem álláspontját, mielőtt fejlett fegyverrendszert adnának el egy szomszédos országnak.

Jared Kushner, Trump veje és vezető tanácsadója egy napja azt nyilatkozta, hogy az Izrael és az Emírségek között létrejött, a diplomáciai kapcsolatok normalizálásáról szóló megállapodás megnöveli az esélyét annak, hogy az Egyesült Államok eladjon a fejlett, F-35-ös vadászbombázóból Abu Dzabi számára.

Az F-16-os és F-18-s vadászgépek, valamint az F-117-es lopakodók leváltására tervezett, négy éve hadrendbe állt F-35-öst tekintik a jelenlegi legfejlettebb vadászgépnek, amely lopakodó képességekkel is rendelkezik, valamint olyan fedélzeti számítógéppel, amely képes a légi és földi célok felderítésére, aktív rádióelektronikai zavarásra, passzív rádióelektronikai felderítésre, valamint kommunikációra is.

F-35. Fotó: Wikimedia commons

Netanjahu a találkozó után ismét hangsúlyozta, hogy az Emírségekkel kötött megállapodás nem tartalmazza a Washington és Abu Dzabi között tervezett fegyverüzlet elfogadását.

„Ez a megállapodás nem tartalmazza Izrael jóváhagyását bármilyen fegyverüzlethez, és én nem tudok arról, hogy bármilyen fegyverüzletről megállapodtak volna. Ez megfontolás tárgya lehet. Álláspontunk nem változott. Ugyanakkor Pompeo külügyminiszter ismét határozottan megerősítette, hogy az Egyesült Államok megőrzi Izrael katonai fölényét” – nyilatkozta Netanjahu.

Az izraeli kormányfő szerint az Emírségekkel létrejött megállapodás „áldás a béke és a régió stabilitása számára” és megvan a lehetősége, hogy más országok is kövessék ezt.

„Új korszakot hirdet, amelyhez más nemzetek is csatlakozhatnak. Megvitattuk ezt a kérdést, és reményeim szerint jó híreink lesznek a jövőben, talán hamarosan”

– mondta az izraeli miniszterelnök.

Izrael és az Egyesült Arab Emírségek augusztus 13-án jelentették be, hogy visszaállítják a teljes diplomáciai kapcsolatot a két ország között. Az Egyesült Államok vezetésével létrejött megállapodásban Izrael vállalta, hogy felfüggeszti a ciszjordániai annektálásra vonatkozó terveit.

Izraeli nagykövet: „Az arab világ egyre reálisabban látja a dolgokat”

Dominó-hatásra számít Yacov Hadas-Handelsman az Emírségekkel létrejött békemegállapodás után, amelynek ünnepélyes aláírása szeptemberben lesz, Washingtonban.

„Bízom benne, hogy látni fogjuk más arab nemzetek csatlakozását ehhez” – mondta Pompeo a megállapodásra utalva.

„A lehetőség számukra, hogy közösen dolgozzanak, hogy elismerjék Izrael Államot, és velük is közösen dolgozzanak, nem csak a Közel-Kelet stabilitását növelné, hanem a saját országuk lakosságának az életszínvonalát is”

– tette hozzá az amerikai külügyminiszter.

Pompeo hétfőn érkezett Izraelbe egy ötnapos közel-keleti látogatás keretében, amely Izrael és az Emírségek megállapodására fókuszál, valamint arra, hogy más arab államokat is meggyőzzön a csatlakozásról.

Izraelben találkozott még Beni Ganz védelmi miniszterrel és kollégájával, Gabi Askenázival. Jeruzsálemből Szudánba repül, onnan Bahreinbe, mielőtt Abu Dzabiba látogatna, hogy az Emírségek külügyminiszterével, Abdullah bin Zayed Al Nahyannal egyeztetne a megállapodásról, valamint más regionális ügyekről.

Amerikai külügyi források szerint Ománba és a Katarba is ellátogathat Pompeo.

Rijád csak a palesztin-izraeli béke után hajlandó rendezni viszonyát a zsidó állammal

Viszont „akár kedvezően is meg lehet ítélni” az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek között nemrég megkötött békemegállapodást – kommentálta a szaúdi külügyminiszter a múlt héten kezdődött enyhülési folyamatot.