Több tucat tiltakozó letartóztatásával ért véget a Netanjahu elleni tüntetés Jeruzsálemben

Rendőri erőszakkal és több tucat letartóztatással ért véget a tízezres, Benjámin Netanjahu miniszterelnök elleni szombat esti tiltakozás Jeruzsálemben – jelentette a helyi média.

Benjamin Netanjahu jeruzsálemi rezidenciájánál több mint tízezer demonstráló követelte a kormányfő távozását az utóbbi kilenc héten rendszeressé vált szombat esti tömegtüntetésen, a rendőrség szokatlanul erőszakosan oszlatott.

A hatóságok szerint az a mintegy ezerötszáz tiltakozó viselkedett erőszakosan, aki engedély nélkül is megtartotta előre meghirdetett menetét a város bejáratánál található Húrok hídjától a Balfour utcai rezidenciáig.

A rendőrség az este folyamán törvénytelennek nyilvánította és feloszlatta a már hagyománnyá vált sokezres tüntetést. Az oszlatás során a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerint legalább 33 demonstrálót letartóztattak.

Korábban este országszerte több mint háromszáz helyszínen tüntettek a „fekete zászlós mozgalom” szervezésében: a kereszteződésekben és autópályák fölötti hidakon, valamint mintegy ezren Benjamin Netanjahu cezareai villájánál, ahol a kormányfő a hétvégéket tölti.

A tiltakozók elsősorban a korrupciós vádak miatt támadják a csalással, megvesztegetéssel és hivatali visszaéléssel összefüggésbe hozott miniszterelnököt, emellett a koronavírus-járvány második hullámának szerintük elkövetett kormányzati mulasztásait is felróják neki.

Pénteken a kilencmilliós Izraelben meghaladta a százezret a pandémia tavaszi kitörése óta igazolt fertőzöttek száma, 819-en haltak meg a betegségben. Jelenleg 22 463 aktív vírushordozót tart nyilván az egészségügyi minisztérium. A járvány miatti intézkedések súlyos gazdasági válságot okoztak, a munkanélküliség több mint 20 százalékos.

Benjamin Netanjahu elítélte az ellene zajló tüntetéseket, az azokban részt vevő embereket a demokráciával szemben állóknak nevezte, s a médiát az elégedetlenség ösztönzésével vádolja. A kormányfő szerint Izrael gazdasága jobb helyzetben van más fejlett országokénál.

Az izraeli mindennapokról nyilatkozott a magyaroknak a Likud külügyi igazgatója

Eli Vered Hazan az izraeli kormány elleni tiltakozássorozatról, a média felelősségéről és a Netanjahu és Orbán Viktor megítélése közötti párhuzamokról beszélt.