„Vigyázat, jön Karen” – fehér nőket megbélyegző mém terjed az USA-ban

Cinikus kultúrmémeken bukkant fel, majd pár hónap alatt a „női fehér felsőbbrendűség” elleni harc eszközévé vált a fogalom. Kiket neveznek Karennek?

Néhány hónappal ezelőtt új képek jelentek meg az angol nyelvű médiában, amiken egy bizonyos „Karen” név szerepelt. Ezek a mémek azóta szinte minden közösségi oldalon felbukkantak, és a jelenség olyannyira közismertté vált, hogy a kifejezésnek még külön Wikipédia-oldala is született, ráadásul egy bizonyos női hajstílus (rövidre vágott szőke frizura) is társult az ideális Karen-vízióhoz.

Bár először úgy tűnt, hogy csupán az internetezők csípős hangvételű, hisztis nőket illető kreációjáról van szó, mára a pejoratív kifejezés jelentős átalakuláson ment keresztül, és nem kevés társadalmi indulattal párosult a tengerentúlon.

Kiket illetnek ezzel a címkével?

A névválasztás eredetéről több elmélet is kering, így nem tudjuk pontosan, hogy a Nintendo antiszociális reklámfigurája vagy esetleg az egyik tini-film szőke, Karen Smith nevet viselő szereplője ihlette-e.

Ám egy dolog világos: az eredeti meghatározás szerint Karennek nevezik azokat a nőket, akik képesek jelentős indok nélkül felháborodni nyilvánosan, és mindent saját, kényes szemszögükből néznek – így például attól sem riadnak vissza, hogy mások figyelmét magára vonva üzletvezetőért kiáltsanak arrogánsan egy apró éttermi hiba után.

Noha év elején sokaknak még ártalmatlannak tűnő viccnek tűnt az egész, már akkor is látszott: a „karenezéssel” kizárólag fehér nőket vettek célkeresztbe, és gyakran olyan eseteket emeltek ki, amikor a gerjesztett konfliktusok áldozatai színes bőrűek voltak. Így legtöbbször, az amerikai társadalom megosztottságának lecsapódásaként, a terminus mellett megjelentek a „fehér felsőbbrendűség” és „rasszizmus” szavak is (már hetekkel a Black Lives Matter-mozgalom utcai megmozdulásai előtt is).

Szép lassan a Karen-jelenség a fehér felsőbbrendűség szimbólumává vált, és ma már 2020 egyik legfelkapottabb témáját, a rasszizmus-vitát eszkalálja tovább, új szinteken.

Az „igazi” Karen

Az előzmények után járva az ember egy valós személyre is rátalál, akinek neve mellé talán egy kiber-örökkévalóságra bevésték a Karen címszót. A hölgy Amy Cooper, akit még májusban vettek kamerára a Central Parkban. A New York-i eset során egy madarakat tanulmányozó fekete férfi arra kérte őt, hogy – az előírásoknak megfelelően – tegyen pórázt a kutyájára, mire ő heves reakciókkal a rendőrséget hívta segítségül, kiemelve a férfi bőrszínét.

Amy Cooper a futótűzszerűen hírhedtté vált incidenst követően elvesztette munkahelyét, és házi kedvencétől is meg kellett válnia egy időre, mivel az állatvédők szerint a kutya majdnem megfulladt, amíg ő a rendőröket tárcsázta.

De közel sem ő az egyetlen, aki kamerákkal rögzített, túlzásba vitt reakciója miatt került bajba. Júliusban egy New Jersey-ben élő, „Permit Karen” néven elhíresült nő hívta az egyenruhásokat, hogy kiderítse, színes bőrű szomszédjai rendelkeznek-e engedéllyel épülő teraszuk létesítéséhez.

Bárki Karenné válhat

A két említett helyzetet látva többen bizonyosnak vélik, hogy rasszista indulatok rejtőztek a heves reakciók mögött (míg vannak, akik szerint a parkos esetben például pusztán az ijedtség játszott főszerepet, és a nő csak mellékesen utalt a férfi bőrszínére).

Az újabb kultúrmémek alapján azonban mára egyértelmű: bárki, pontosabban bármelyik fehér bőrű nő Karenné válhat, akár rasszista felhang nélkül is.

A Karens gone wild nevű Facebook csoportban közel 17 ezer tag követi azokat a bejegyzéseket, ahol szabadon terjednek képek olyan személyekről, akik bármilyen okból kifolyólag — külsejükkel vagy magatartásukkal — antipatikussá váltak a posztolóknak.

A karantén időszak kezdetével pedig új elemmel bővült a lista: azok a fehér nők is gyakran Karenné válnak, akik a járványügyi előírásokat megszegve nem hajlandóak nyilvános helyen maszkot viselni.

Az említett csoportban vállalhatatlan, obszcén szavakat ordibáló fehér nők mellett látszólag átlagos emberek, illetve közszereplők is gúny tárgyává válnak – így a republikánus amerikai alelnök felesége, Karen Pence is gyakran célkeresztbe kerül keresztneve miatt, anélkül, hogy amúgy bármikor is „kareneskedett” volna.

Szintén többször kerülnek reflektorfénybe azok a nők, akik bármilyen módon szót emelnek vagy kritikával illetik a Black Lives Matter (BLM) nevű mozgalmat.

George Floyd halála után az indulatok lángra kaptak, és úgy tűnik, fehér nőként azóta még könnyebb részesülni a pejoratív megbélyegzésben.

Karennek párja is született, ő Ken

Emlékezhetünk annak nőnek az esetére, aki nemrég hírekbe került, miután férjével együtt fegyvert rántva keltek otthonuk védelmére, amikor házuk előtt jelentek a Black Lives Matter-mozgalom tüntetői. A házaspár beszámolója szerint megrémültek, amikor azt látták, hogy a napok óta tartó utcai zavargások közepette vaskapujukat megrongálták és maszkos emberek jelentek meg magánterületükön St. Louisban.

Reakciójuk miatt azóta vizsgálat indult velük szemben, és természetesen a hatvanas éveiben járó nő sem úszta meg a Karen elnevezést.

Mark és Patricia McCloskey, akikre a Ken és Karen nevet ragasztották. Kép forrása: VOX/Twitter

Törvényt ihlet, mi lesz még?

Felmerül a kérdés: vajon milyen irányba fejlődhet a Karen-címke a következő hónapokban?

A VOX írása alapján nem kizárt, hogy jogi utóélete is lehet a mém-jelenségnek. Júliusban ugyanis egy San Franciscó-i döntéshozó, Shamann Walton egy ún. CAREN (Caution Against Racially Exploitative Non-Emergencies) nevű törvényjavaslatot terjesztett elő, amivel a „faji alapú hamis” segélyhívásokat szűrnék ki.

A fekete képviselő érvelése szerint a „kareneskedés” elfogadhatatlan, ezért javaslata értelmében a város rendőri kódexe megváltozna, és megtiltaná „fajilag elfogult” sürgősségi jelentések rögzítését.

Mások szerint azonban a Karen valójában nem más, mint egy szexista és rasszista címke, ami felér a színesbőrűekre használt angol sértő kifejezéssel (amit gyakran „n” betűs szónak is emlegetnek) – csak éppen fehér nők megbélyegzésére szolgál.

Az internetes felületeket böngészve nem alaptalan ez a felvetés sem, és a címkézés mögötti önkényesség is problematikusnak tűnik, hiszen az angol köznyelvben ma szinte bármelyik fehér nő Karenné válhat, ha nem szimpatikus valakinek.

Sőt, az említett Facebook-csoportban eltöltött pár nap után az is látható, hogy még nőnek sem kell lenni feltétlenül ahhoz, hogy a fogalom merő gúnnyal párosuljon. A közösség egyik legnépszerűbb posztja szerint ugyanis

minden idők legnagyobb Karenje nem más, mint Donald Trump.