New Yorkban tetőzik a járvány, közparkba temetik a halottakat

Miközben az Egyesült Államokban meghaladja a tízezret a halottak száma, New Yorkban pedig csúcspontján van a koronavírus-járvány, az amerikai elnök bejelentette: „Óriási előrehaladást értünk el a vírus elleni terápiában”.

„Óriási előrehaladást értünk el a vírus elleni terápiában” – jelentette ki az amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal szembeni intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján a Fehér Házban hétfőn este.

Trump bejelentette, hogy még ezen a héten több milliárd dollár értékű segítséget osztanak szét az Egyesült Államok kórházai között. Megemlítette, hogy sikerült megállapodásra jutnia az eddig a belföldi szállításoktól vonakodó 3M nevű amerikai vállalattal, és a cég 166 millió 600 ezer maszk gyártására tett ígéretet. A társaság ugyanakkor továbbra is exportálhat maszkokat Kanadába és Latin-Amerikába.

Az elnök kérdésre válaszolva kifejtette: megfontolandó, hogy a járvány egyes amerikai epicentrumaiba külön repülőgépekkel szállítsák a segítséget, köztük maszkokat, védőköpenyeket, orvosi segédeszközöket.

Donald Trump Boris Johnson brit kormányfőnek címzett jókívánságokkal kezdte beszédét. Azt mondta: az amerikaiak imádkoznak a politikus felépüléséért, a Fehér Ház pedig felvette a kapcsolatot a miniszterelnök orvosaival. Közölte: a fertőzés elleni terápiákon dolgozó két amerikai céget is felkért, hogy működjék együtt Johnson orvosaival.

Állást foglalt a gazdaság újraindítása mellett is. „Megpróbáljuk április végén megszüntetni az érvényben lévő korlátozásokat” – fogalmazott. Bejelentette, hogy ezentúl rajta és Mike Pence alelnökön is rendszeresen elvégzik a vírustesztet.

Trump figyelmeztetése szerint a „legkeményebb hét” áll az Egyesült Államok előtt

Az elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok olyan időszakához érkezett, amely „nagyon szörnyűnek ígérkezik”.

Az Egyesült Államokban meghaladja a tízezret a halottak száma, New Yorkban csúcspontján van a koronavírus-járvány – jelentette a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház hétfő délután.

Az intézmény adatai szerint az országban 356 942 amerikainál állapították meg a fertőzöttséget az új típusú koronavírussal, és 10 524-re emelkedett az általa okozott betegségben meghaltak száma.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója a szokásos napi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy meglátása szerint a járvány most tetőzik, és az úgynevezett járványgörbe „lapulóban van”. Legalábbis erre utal az, hogy csökkent a kórházba szállított és intenzív osztályon lélegeztetőgépre tett betegek száma.

A kormányzó mindazonáltal közölte, hogy vasárnapról hétfőre, 24 óra alatt, 7 százalékkal növekedett a vírussal diagnosztizáltak száma. Figyelmeztetett arra, hogy a válságnak még távolról sincs vége.

Az új típusú koronavírus fertőzésének tünetei az amerikai gyermekek körében enyhébbek, ritkább a végzetes betegség – állapította meg az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése. A dokumentum szerint a gyermekek körében a vírusfertőzés tünete szintén a magas láz, a köhögés és a légszomj, de mindez jóval ritkábban és jóval enyhébb formában jelentkezik, mint a felnőtteknél. Ennek következtében a gyermekeket ritkábban kell kórházban ápolni.

„Eleinte nem vettük komolyan ezt a járványt, és most megfizetjük az árát” – fogalmazott. New York államban április végéig meghosszabbították a kijárási korlátozásokat és a társadalmi elkülönülésre vonatkozó előírások érvényét.

Mark Levine, New York város egészségügyi bizottságának elnöke a Twitteren azt írta: miután a kórházak mellett parkoló hűtőkamionok és az ott felállított hűtött sátrak is megteltek a betegségben elhunytak holttestével, elképzelhető, hogy a városnak az egyik helyi parkban kell temetőt kialakítania.

„Nemsokára megkezdjük a temetéseket. Valószínűleg New York City egyik parkját használjuk majd temetkezésre (igen, jól olvasták). Egy sorban 10 koporsót tudunk majd elhelyezni” – írta Levine. Cuomo kormányzó erre reagálva azt mondta az újságíróknak: nem hallott a tervről.

Röhrig Gézát is bevetik a vírus ellen New Yorkban

A Kossuth-díjas művész mentőzik és halottakat is mos New Yorkban, ahol szerinte a válság visszahozta a szolidaritást. A járvány miatt a napokban elhunyt utolsó sonderkommandós halála előtt operákat énekelt neki.