Német külügyminiszter: növelni kell Törökország pénzügyi támogatását!

Növelni kell Törökország európai uniós menekültügyi pénzügyi támogatását – sürgette a német diplomácia vezetője csütörtökön Berlinben az EU-s külügyminiszterek zágrábi tanácskozása elé időzített nyilatkozatában.

Heiko Maas kiemelte, hogy az EU-nak továbbra is erősebben kell támogatnia Törökországot pénzügyileg a menekültek és migránsok befogadásában kifejtett erőfeszítéseiben, mert „Törökország fogadja be a legtöbb menekültet a világon, és a méltányos tehermegosztás a mi érdekünk is”.

Azonban a német kormány azt is elvárja, hogy Törökország tartsa be az EU-val 2016-ban kötött menekültügyi megállapodást – tette hozzá a külügyminiszter a tárca közleménye szerint.

Heiko Maas aláhúzta:

„fontos, hogy ne hagyjuk magára Görögországot, hanem találjunk egységes európai választ a török-görög határon kialakult helyzetre”.

„Mint mindig, most is a leggyengébbek fizetik a legnagyobb árat, ezért minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy gyors segítséget nyújtsunk, különösen a védtelen gyermekeknek” – mondta.

A külügyminiszterek tanácskozásának központi témája a szíriai Idlíb tartomány, ahol „drámai méreteket ölt a humanitárius katasztrófa”, ezért a német kormány további 100 millió eurót ajánlott fel az ENSZ-nek az rászoruló idlíbiek elhelyezésére és ellátására.

Azonban a támogatásnak vannak feltételei; lehetőséget kell biztosítani a humanitárius segítség eljuttatására és gondoskodni kell a segítők és a lakosság védelméről. Döntő jelentőségű, hogy a csütörtöki moszkvai orosz-török csúcstalálkozón megteremtsék ezeket a feltételeket – fejtette ki a német külügyminiszter.

Mint mondta, azonnali fegyvernyugvásra van szükség, biztosítani kell a segélyszervezeteknek a hozzáférést a segítségre szoruló szíriai belső menekültek millióihoz, és Oroszországnak latba kell vetnie befolyását a Basár el-Aszad vezette szíriai rezsimnél, hogy „hagyjanak fel végre a kórházak és iskolák ellen intézett támadásokkal”.

Az ENSZ adatai szerint a szíriai kormányerők és az ellenzéki fegyveresek összecsapásai következtében az utóbbi három hónapban csaknem 950 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát Idlíbben. Bassár el-Aszad csapatait Oroszország és Irán támogatja, míg Törökország az úgynevezett mérsékelt felkelők oldalán áll.

Az idlíbi harcokkal összefüggésben a török kormány február végén közölte, hogy nem tudja tovább feltartóztatni az EU-ba igyekvő külföldieket, és megnyitja a határokat előttük. Így több tízezer ember gyűlt össze a görög-török határ térségében. A görög hatóságok az utóbbi napokban mintegy 24 ezer tiltott határátlépési kísérletet hiúsítottak meg, és több tucat embert őrizetbe vettek.

A görögök éles lőszerrel lőnek migránsokra a török határon?

Az Európai Unió akár 700 millió euróval is segítheti Görögországot, hogy megbirkózzon a Törökország által gerjesztett problémával.