„Nem látok kettős beszédet” – Szalay-Bobrovniczky Vince a Neokohnnak

A Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára történelemről és migrációról, a zsidó szervezetekkel való kapcsolatáról és Soros Györgyről beszélt lapunknak.

*

A gettó felszabadításának Dohány utcai megemlékezésén mondott beszédét sok kritika érte a közösségi médiában, nem is igazán annak tartalma miatt, hanem minden jel szerint azért, mert egy a migrációval szemben erősen kritikus kormány képviselője beszélt a toleranciáról. Bűnösnek érzi magát?

A kritika kicsit meglepett, hiszen visszagondolva a saját beszédemre, nem látom azt a pontot, ahol meg kellett volna bántódni. Azért voltam ott, mert tisztelem az áldozatokat és a leszármazottakat. Ott és akkor a beszédemnek nem volt rossz visszhangja,

maga Heisler András Mazsihisz-elnök is gratulált.

A magyar állam felelősségét kiemelő részeket nem, hogy nem hallgattam el, de még hangsúlyoztam is. Az osztrák kormány az évforduló kapcsán azzal az üzenettel állt elő, hogy „emlékezünk”. Ez méltatandó, de mi azt is hozzátettük, hogy „soha többé”.

A kritika mögött főleg a magyar kormány azon állítása állt, hogy összefüggés van a migráció és az antiszemitizmus között. Több európai zsidó vezetővel beszéltem már a témáról, akik komoly számokat mondtak, például Franciaországot már tömegek hagyták el. Mi nem csak emlékezünk, hanem a jövőbe is tekintünk: azt mondjuk, hogy elemezni kell a mai zsidó közösségre leselkedő veszélyeket. Mi nem mondjuk, hogy Magyarországon nincsen antiszemitizmus, de a zsidó közösség biztonságát garantáljuk. A nyugati lakosságot egyébként már annyira ráhangolták a migránspárti közbeszédre, hogy a zsidók veszélyérzete lényegében nem téma a nyugati médiában. Odáig nem mennék, hogy ezek az országok elárulják a zsidóságukat, de ez súlyos gond.

Fotó: Miniszterelnökség

Korábban arról beszélt egy interjújában, hogy „Magyarország nem keres mentséget arra, ami megbocsáthatatlan”. De egyesek szerint mégis akadnak a kormány köreiben, akik mentségeket keresnek.

Egyetlen hasonló példát sem tudok mondani a kormány tagjai köréből, de fogadjuk el egy pillanatra, hogy van egy része a közbeszédnek, amely szerint kettős beszéd van. Én nem látok kettős beszédet. Vannak olyan politikai szereplők – messze nem csak a kormánypártok berkein belül – akik a magyar történelem nemzeti vonalát hangsúlyozzák. Amellett, hogy a holokauszt pusztítását kiemelik, beszélnek például a Gulágról vagy a lakosságcseréről is, pusztán utalva arra, hogy a magyar nemzet történelmében voltak más tragédiák is, melyek nagyon is a nemzet húsába vágtak. Én nem gondolom, hogy ez kettős beszéd, ez csupán annak a kijelentése, hogy más események is voltak. Eközben

a kormánypártok oldaláról mindenki az elfogadott történelmi narratívát hangsúlyozza a holokauszt kapcsán.

A másik oldal nem ilyen egyértelmű, ott van pár köpönyegforgató, akik korábban hangosan zsidóztak, most pedig a baloldallal bútoroznak össze. Érdemes hozzátenni, hogy a baloldal sincsen felmentve az antiszemitizmus vádja alól, gondoljunk csak a brit példára. Történelmi és aktuálpolitikai okai vannak annak, hogy a jobboldalra antiszemita bélyeget próbálnak folyamatosan sütni.

Manapság is vitás kérdés, hogy lehet-e úgy emlékezni például náciellenes közszereplőkre, hogy közben azok antiszemiták is voltak. Például Kornis Gyula kapcsán felmerül a kérdés, hogy kizárja-e egymást az ellenálló-mivolt és az antiszemitizmus? Bajcsy-Zsilinszky Endre és Lendvai István is antiszemiták voltak, mégis kivégezték őket ellenálló tevékenységükért a nyilasok.

Bajcsy-Zsilinszky és Kornis életműve sem csak ezekből a kijelentéseikből álltak. A lényeg véleményem szerint az, hogy egyikőjük sem tett kárt – és nem is akart kárt tenni – zsidók életében. Esetükben nem látom indokoltnak, hogy patikamérlegen mérjük ki a vállalhatóság mértékét. Egyébként sincsen egységes mérce, ahol eldől, hogy ki tartozik az elfogadható magyar nemzeti szereplők közé, és ki nem.

Ön korábban arról is beszélt a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely (HDKE) egyik rendezvényén, hogy „depolitizálni” kell a holokauszt emlékét. Ez mit jelent?

Ez azt jelenti, hogy Magyarországon kevés kivételtől eltekintve a holokauszt megítélése és az antiszemitizmus elítélése egységes. Apró különbségek ugyan vannak, de nem beszélhetünk arról, hogy a holokausztot a magyar politikában bárki relativizálná. De akkor azt is mondhatom, hogy hálás lennék, ha a baloldal nem fordítaná ellenünk azt.

A magyar kormány példamutató lépéseket tett az antiszemitizmus visszaszorításáért,

és intézkedései széles körben el is ismertek. Mi tettekkel bizonyítottuk, hogy ebben hiszünk. Viszont akkor nem kellene bunkósbotként használni ezeket a kérdéseket a politikában, jó lenne erről egyfajta nemzeti konszenzus.

Adódik a kérdés, hogy a Soros-kritika nem számít-e antiszemitizmusnak, mint egyesek állítják.

A vád, hogy a Soros-kritika antiszemitizmus lenne, butaság. Ma már nagyon kevés komolyan vehető szereplő van, aki ne tudná, hogy amit mi migráció ügyében állítunk, az úgy van. Soros e mögött szervező munkával vesz részt: nem is tagadja, büszkélkedik vele. Ez a jelenlegi törvényeinkkel és az uniós jogszabályokkal egyébként teljes mértékben szembe megy, gondoljunk csak Schengenre, amely a határvédelemre kötelez minket és nem a migránsok kontrollálatlan beengedésére. Soros a zsidó állam területén gyakorlatilag persona non grata. Amíg a jelenlegi izraeli adminisztráció a helyén van, nem fogadják őt szívesen, és biztosan okuk van rá. Azt mondják, hogy Soros a tevékenységével Izrael állam területi épségét ássa alá. Ezek után furcsa lenne azt állítani, hogy az izraeliek antiszemiták, nem? Ráadásul

sosem kritizáltuk Soros származását, ahogy egy kollégám szokta mondani, „az egyetlen dolog, amiben megvédjük Sorost, az a származása”.

A tevékenysége az, amit vállalhatatlannak tartunk. Nem örülünk, hogy szemben állunk Sorossal, mert kemény ellenfél, de ha már így alakult, akkor felvesszük a kesztyűt.

Lapunkban egy rövid interjúban azt mondta tavaly, hogy igyekszik „mindenkivel jóban lenni”. Mennyire érzi magát ebben sikeresnek?

Tudtam, hogy mit vállalok és tudtam, hogy fognak támadások érni, melyek esetenként kellemetlenek is lehetnek. Viszont nekem fontos volt, hogy gyakorló katolikus létemre megismerjem és átérezzem a hazai zsidóság múltját és jelenét. A hazai zsidóság főbb szereplőivel – noha tudom, hogy sokosztatú magyar társadalmi szegmensről van szó – kiváló kollegiális és részben baráti kapcsolatban állok, beleértve az egyházak vezetőit. Joggal gondolják úgy, hogy a közösség tisztelője, barátja és támogatója vagyok. Ez így is fog maradni, amíg az a megtiszteltetés ér, hogy ezzel a közösséggel együtt dolgozhatok.

Tavaly év elején azzal került a hírekbe, hogy levélben tette helyre a brit zsidóság ellentmondásos világi vezetőjét, Marie van der Zylt. Mi volt ennek a háttere?

Van der Zyl első körben ellátogatott a magyar nagykövetségre, ahol elképesztő vádakkal illette Magyarország kormányát. Én ezt kikértem magamnak, és abba az irányba próbáltam alakítani a beszélgetést – kevés sikerrel –, hogy ő Labour-tagként nincsen abban a helyzetben, hogy kioktasson minket. Itt a Munkáspárt akkori vezetőjének nyilvánvalóan antiszemita kijelentéseire gondoltam. Ő ezt a párbeszédet teljesen megtagadta, nyilván mert úgy gondolta, hogy én egy ilyen keleti, mucsai bunkó vagyok, akit ő leckéztethet. A beszélgetés tehát nem volt túl jó hangulatú. Ezt követően írt egy levelet, amiben állításait megismételte, én pedig feleltem neki, és közöltem, hogy foglalkozzon a saját dolgával. Ő pedig a válaszomat kiposztolta az engedélyem nélkül, ebből lett aztán a Guardian cikke. Ma talán nem pont így fogalmaznék, de fenntartom az állítást, hogy neki először a brit zsidóság sokkal súlyosabb helyzetét kéne kezelnie. S

a tény, hogy a legutóbbi választás előtt a legnagyobb brit zsidó lap címlapon szólította fel olvasóit, hogy ne szavazzanak Jeremy Corbynra és Munkáspártra, azt mutatja, hogy talán nem álltam annyira távol az igazságtól.

Az Origónak a migráció által az európai zsidóságra jelentett veszélyről beszélt. Hogyan látja jelenleg az európai zsidóság helyzetét?

A mi esetünkben nem olyan súlyos az antiszemita támadások kérdése, mint Nyugat-Európában, hiszen nincsen jelentős, a zsidósággal ellenséges társadalmi csoport. Ezt a veszélyt tehát nem látom. Magyarországon számottevő neonáci veszély sincsen, de természetesen mindig oda kell figyelnünk az ilyen kockázatokra. Antiszemitizmus nyilván van, de komoly társadalmi támogatottsága nincsen. Nyugaton nem ilyen rózsás a helyzet, és ott nagy a tanácstalanság, hogy mit kezdjenek vele. Azt hiszem, tulajdonképpen tudomásul vették, hogy a zsidóság jelentős része végeredményben kivándorol vagy alijázik, például Németországból és Franciaországból. A beletörődés oka lehet, hogy a politikusok számítanak azokra a szavazatokra, amiket a bevándorlók jelentenek a honosítást követően. Ez a politikai gondolkodás mindenképpen ott van a baloldalon. Érzékeny kérdés ez, és senkit sem akarok vádolni, de nem látom biztatónak a nyugat-európai zsidóság helyzetét. Optimistának kell viszont lenni, hátha felébrednek a nyugatiak ebből a csipkerózsika-álomból, és megtalálják védelmi ösztöneiket.

Korábban beszélt arról, hogy „életet kell lehelni” a HDKE-be, de hírek jelentek meg a cfáti Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumának költözéséről is. Hol tartanak ezek a projektek és mi a helyzet a Sorsok Házával?

A cfáti múzeum nemzetpolitikai projekt, ahhoz az államtitkársághoz tartozik, de a tervek szerint Herzlijába fogják vinni a múzeumot, és már javában zajlanak az egyeztetések. A Sorsok Háza-projektet a megbízottak igyekeznek végrehajtani, mi pedig reméljük, hogy béke lesz az intézmény körül. A HDKE egy kormányzati háttérintézmény, amelynek új vezetője, Kovács Tamás a megfelelő ember a megfelelő helyen, aki növeli a múzeum aktivitását. Büszke vagyok arra, hogy sikerült közel 30%-kal növelni a HDKE-nek adott állami támogatást. Ezek a múzeumok véleményem szerint komoly intézményrendszerként fogják szolgálni a harmadik legnagyobb „áldozatnemzet” veszteségeinek emlékét. Hozzá kell tennem, hogy vidéken is van holokauszt-kiállítás, például Hódmezővásárhelyen. A zsidóság szellemi örökségét tehát ápolják Magyarországon, ez a magyar kultúra elvitathatatlan része.

A zsidóság mindig is a magyar kultúrához tartozott, és talán az volt a legfájdalmasabb nekik, hogy a vészkorszakban ebből kitaszíttattak.

Magyarul is megjelent a holland túlélő Auschwitz-regénye

Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár a bemutatón arról beszélt: „a magyar kormány felelőssége tagadhatatlan, vitathatatlan és megbocsáthatatlan”.