Semmi sem változott, a Jobbik továbbra is antiszemita párt

A Jobbik szerencsekerekén semmi új nem pörgött ki. Kiss Adorján írása.

Megpörgették a Jobbiknál a szerencsekereket, a forgás lassulása után pedig a pártelnöki cím Jakab Péter ölébe hullott. A radikális párt ifjú vezére sokak számára ismert lehet kellemetlen stílusáról, no meg arról, hogy a parlament lépcsőjén szeret a Jobbik által egykor ellenségként meghatározott baloldali politikusokkal pózolni.

Az elnökhelyettes, azaz a párt második embere Gyöngyösi Márton lett.

Mit jelent ez a gyakorlatban? A baloldali és liberális pártokkal egyre gyakrabban randizó Jobbik második legerősebb embere egy olyan politikus, aki a holokauszt áldozatain gúnyolódott még 2013-ban.

A „ma már nem szélsőséges” Jobbik elnökhelyettese egy olyan valaki, akit egy évvel azelőtt a világ hetedik legantiszemitább emberének választott a Wiesenthal Központ. Tudni érdemes, hogy a zsidó szervezetet nem a Fidesz hívta életre – ami talán jelzés is lehet a mindenhol Orbán ármánykodását sejtő állampolgároknak.

Rövidtávú politikai emlékezet az önkormányzati választásokon

Jóérzésű ember nem tarthatja elfogadhatónak a fasisztákat, akármennyire próbálkoznak is az ellenzék más jelöltjeihez dörgölőzni. Megyeri A. Jonatán publicisztikája.

Jakab Péter helyettese nem más, hanem az az ember, aki zsidó származású képviselőtársait nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte, és listát is készített volna róluk.

Ezen felül az elnökség tagjai között köszönthetik a párt megmaradt szavazói és az összefogáspárti politikusok Z. Kárpát Dánielt is. A képviselő két éve egy rendezvényen zsidó összesküvésre hívta fel a publikum figyelmét. Korábbi állítása szerint a zsidók felvásárolják Magyarországot, és ehhez Orbán Viktor is asszisztál.

Szintén az elnökségi tagok kényelmével járó élet kiváltságait élvezheti Szilágyi György. A jobbikos politikus meglátása szerint a Simon Wiesenthal Központ nemzetbiztonsági kockázatot jelent hazánkra.

Az újabban a DK-s Gy. Németh Erzsébettel és Vágó Istvánnal pózoló elnökségi tag évekkel ezelőtt kezdeményezte a zsidó intézmény magyarországi betiltását, és sikerült a Ferencvárosi Torna Clubot, valamint az Újpestet is belekevernie egy antiszemita botrányba.

De a fent említett Jakabot sem kell félteni, ha a holokauszt relativizálásáról van szó: a fiatal politikus Köves Slomónak írott levelében hat évvel ezelőtt ezt vetette papírra: „A magyar nemzet semmivel sem tartozik a zsidóságnak. Se bűnbánattal, se jóvátétellel.”

Sőt, a harsány jobbikos – aki magát akkor zsidónak vallotta – az Alfahírnek korábban azt nyilatkozta, hogy

a második világháború borzalmaira csak azért emlékeztetik a magyarokat a „zsidó megmondóemberek”, hogy „ne felejtsenek el fizetni” – utalva itt a kárpótlási összegekre.

Tehát a szerencsekereket megpörgették a Jobbiknál, s bár a mutató még csak nem is érintette a konzervatív néppárti szeletet, az ellenzéki összefogásnál szinte kiugrott a Jackpot felirat, de a kerék a lassulás után ugyanott állt meg, ahonnan elindították: a zsidóellenes megszólalásokról elhíresült politikusok pártbéli uralmánál. Sneider Tamás kiesett, pedig elég komolyan vette a játékot.

A nézők soraiban pedig a szerencsés keréklendítésre tapsviharban tört ki a magát demokratikusnak aposztrofáló ellenzék. A következő műsorban már a kvízmester előtt felelhetnek a jobbikosok az ellenzéki összefogás receptjét taglaló kérdésre.

A szerző újságíró.

A foltozott kabát, avagy az ellenzék esete a Betyársereggel

Az ellenzék közös jelöltje a dunaújvárosi időzöki országgyűlési választásra hűséget fogadott a Betyárseregnek. Kiss Adorján írása.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.