Wiesenthal Központ: Jeremy Corbyn 2019 legantiszemitább személyisége

Nem sokkal a csütörtöki előrehozott választások előtt a Munkáspárt vezetője az amerikai zsinagógagyilkost megelőzve került a csoport listájának élére.

A Simon Wiesenthal Központ emellett arra is figyelmeztetett, hogy Nagy-Britannia könnyen „páriává” válhat, amennyiben a baloldali vezetőt választja miniszterelnökévé a jövő héten.

A közelmúltban számos zsidó csoport kongatta meg a vészharangot Corbyn esetleges Downing street-re költözésével kapcsolatban ahogy a december 12-e egyre közeledik, súlyos antiszemitizmussal vádolva őt és pártját egyaránt.

“Senki nem tett többet a főáramú antiszemitizmus politikai és társadalmi életbe való beépítése érdekében, mint a Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt,”

— szögezte le Marvin Hier rabbi a Központ vezetője.

Hier, kinek szervezete a híres nácivadász Simon Wiesenthalról kapta a nevét, a Corbyn által jelentett veszélyt a náci Németországhoz hasonlította, amivel kapcsolatban az emberek nem maradhatnak csendben.

Nem ez az első eset, hogy a politikai vezető felkerült a listára. 2016-ban a pártjának antiszemitizmusa a Központ listájának második helyét foglalta el, 2017-ben ugyanez a tizedik, a múlt évben pedig maga Corbyn a negyedik helyet „vívta ki magának.”

A listákat hagyományosan késő decemberben vagy kora januárban hozzák nyilvánosságra, az idei korai publikációja összefüggésbe hozható a brit választásokkal kapcsolatos aggodalmakkal.

A brit Munkáspárt a döntést „nevetségesnek és súlyosan sértőnek” titulálta.

Múlt hét csütörtökön a Zsidó Munkáspárt Mozgalom 53 oldalas vádiratot nyújtott be a párt antiszemitizmusát vizsgáló bizottságnak. 2015 óta, amikor Jeremy Corbyn átvette a vezetést, több ezer zsidók ellen irányuló gyűlöletbeszéddel kapcsolatos ügyet jegyeztek fel pártjával kapcsolatban.

Corbyn mégis köti az ebet a karóhoz, hogy ő nem antiszemita, és a Munkáspárt is elintézte a problémát.

A brit Munkáspárt elnöke egy tévéinterjúban a riporterek nógatására nagy nehezen kimondta, hogy sajnálja, ami antiszemitizmus terén náluk történt, de hozzátette, hogy éppen ő az, aki lépéseket tesz az amúgy más pártokat is érintő zsidógyűlölet ellen

Nagy-Britannia főrabbija, Efraim Mirvis a múlt hónapban példátlan kiállásában arra szólította fel a szavazókat, vegyék észre az „új mételyt” a pártban, mélységes aggodalmának hangot adva Corbyn esetleges hatalomra kerülése zsidókra gyakorolt hatásával kapcsolatban.

Brit főrabbi: „új métely veszélyezteti nemzetünk lelkét”

Ephraim Mirvis „hazug fikciónak” nevezte az állítást, miszerint Corbyn pártja azon dolgozna, hogy megszabaduljon berkein belül tapasztalható antiszemitizmustól.