Mirkóczki a holokauszt-botrányról: „Jelentsen fel!”

„Jelentsen fel! Nem tudok rá mit mondani” – reagált kissé zavartan tegnap Mirkóczki a Hír TV-nek, amikor szembesítették az általa leírtakkal — írja a Magyar Nemzet.

Párttársa, a jobbikos Bereczki Miklós úgy magyarázta az ellenzéki összefogás által támogatott egri polgármesterjelölt szavait, hogy a holokauszt a nemzet tragédiája, és az összefogás pártjai mind ezen a véleményen vannak, köztük a Jobbik és Mirkóczki Ádám is.

A Magyar Nemzet szerint a DK is kiállt a holokausztot megkérdőjelező jobbikos mellett.

Barkóczki Balázs, a DK szóvivője annyit mondott, a Jobbiknak voltak vállalhatatlan kijelentései és ügyei, de a párt azóta egy színpadra lépett a demokratikus ellenzékkel, és ezzel vállalta, hogy az „Orbán utáni Magyarország” csak az emberi méltóság tiszteletére épülhet.

A teljes cikk itt olvasható.

Jobbikos levelezés: „ne tagadd a holokausztot, inkább támogasd!”

Botrányos stílusban viccelődött a holokauszton Mirkóczki Ádám, az ellenzéki összefogás egri jelöltje, és vígan antiszemita jobbikos baráti köre.