A jemeni húszi lázadók Teheránnal barátkoznak

„Nagykövetet” neveztek ki a jemeni húszi lázadók Teheránba az általuk ellenőrzött al-Maszíra televízió közlése szerint, a lépést a nemzetközileg elismert jemeni kormány máris élesen bírálta — írja az MTI.

Mohamed ed-Dajlami kinevezését néhány nappal egy magas rangú húszi delegáció teheráni látogatása után jelentették be szombat este.

Az Abed Rabbó Manszúr Hádi vezette jemeni kormány – amely 2015-ben megszakította kapcsolatait Iránnal – közleményben a nemzetközi jog megsértésének nevezte a lépést, emlékeztetve arra, hogy a húszikat egyetlen ország sem ismeri el.

Irán korábban már elismerte, hogy a jemeni konfliktusban a húszik mellett áll, tagadta azonban, hogy fegyvert szállítana nekik, hangsúlyozva, hogy támogatása csupán „politikai jellegű”.

Jemenben 2014 óta dúl polgárháború a kormány ellen fegyveresen lázadó húszik, valamint a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által 2015 óta támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között.