Madonna palesztin zászlót villantott Izraelben

Két fellépő is megszegte a verseny politikamentességre vonatkozó szabályait — írja a Jerusalem Post.

Az első, palesztin zászlót villantó fellépő Madonna volt, akit — mint lapunk is megírta — számos palesztin-párti szervezet felszólított arra, hogy bojkottálja Izraelt.

A kalóznak öltözött Madonna végül eljött, ám fellépése ellentétes érzéseket is kelthetett az izraeliekben, ugyanis Future című dalának előadásakor két táncos kísérője kéz a kézben elhagyta a színpadot, hátukon egy izraeli és egy palesztin zászlóval.

Izraeli és palesztin zászló Madonna táncosain. Fotó: KAN

A következő palesztin zászló pedig egy órával később került elő, amikor Izland Izrael-ellenes zenekarával, a Hatarival közölték pontszámukat. (A zenekar nem jutott be az első három közé).

Mikor a kamera az izlandi zenekart mutatta, a zenészek palesztin zászlókat vettek elő, rajtuk a „Palesztina” felirattal.

Az izlandi művész urak palesztin zászlót mutatnak. Fotó: KAN

Az izlandi zenekar egyik tagja ezt követően videót posztolt Instagram-oldalára, ahol hallható, hogy a biztonságiak elveszik tőlük a palesztin lobogót.

https://twitter.com/noa_landau/status/1129892324585156609

A zenekarról korábban is ismert volt, hogy „apartheidnek” tartják Izraelt, és hogy csak azért jöttek el a dalfesztiválra, hogy kritizálják a zsidó államot.

A Hatari akcióját egyébként a palesztin bojkott-mozgalom egyik szerve, a Palesztin Kampány Izrael Akadémiai és Kulturális Bojkottálásáért közleményben ítélte el:

mint mondták, a Hatarinak nem is lett volna szabad fellépnie Izraelben, és „a palesztin civil társadalom” nem elégszik meg holmi zászlólengetéssel egy izraeli rendezvényen.

Büntetés járhat a zászlóért

Az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) közleményben tiltakozott a politikai akciók ellen.

Madonnáról azt írták, hogy

„fellépésének ezen része nem szerepelt a próbákon, melyeket leegyeztettek az EBU-val és a KAN izraeli állami televízióval. Az Eurovíziós Dalfesztivál politikamentes esemény, és erről Madonnát is tájékoztatták”.

Izland esetében pedig az EBU büntető lépéseket helyezett kilátásba:

„Az Eurovíziós Dalfesztivál politikamentes esemény, és [amit a Hatari tett] nyíltan szembemegy a verseny szabályaival. A zászlókat gyorsan eltávolították, és a zenekar tettének következményeit [a verseny ügyvezető testületével] megvitatjuk a verseny után”.

Ma érkezik Izraelbe az anticionista izlandi zenekar

A zenekar deklaráltan a provokálás szándékával utazik a zsidó államba.