Nemes Jeles: „az új technológia utat ad a sötét oldalunknak”

Az Oscar-díjas magyar-zsidó filmrendező a brit The Guardiannek adott interjút, melyben igen keményen fogalmazott a politikai korrektségről és a nyugat-európai antiszemitizmusról is.

Nemes Jeles legutóbbi filmjéről, a Napszálltáról azt nyilatkozta a lapnak, hogy mivel a film a világ érzéseiről szól, ezért kevésbé volt sikeres, mint a Saul fia. „Az emberek nem szeretik az ilyesmit”, számukra „frusztráló”, ha a zűrzavart egy folyamatként tárják eléjük — mondta.

Az interjú szerint korábban az angliai antiszemitizmus miatt aggódott, azonban most már kevésbé aggódik — ugyanis arra jutott, hogy Franciaországban a legrosszabb a helyzet.

Nemes Jeles László átveszi a Magyar Zsidó Kultúráért díjat 2016. december 27-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

„A zsidóellenes érzések határozottan léteznek, és elsősorban baloldalról jönnek — ez pedig igen összezavaró. Nem hiszem, hogy az emberek megértik, mennyire káros is ez”

— vélekedett.

Nemes Jeles úgy fogalmazott, hogy

„mikor elköltöztem Magyarországról Franciaországba, annyira megkönnyebbültem, hogy többet nem kell félnem az intoleranciától. Akkoriban az ilyen nézeteket elutasították, vagy legalább elnyomták. Manapság viszont sok iskolában félnek a tanárok, hogy a holokausztról beszéljenek, mintha egyfajta verseny zajlana a szenvedésért… Mára túlléptünk a kritikus ponton”.

Napszállta-jövendölés

A rendező szerint legutóbbi filmje egyfajta „történelmi tanulmány”, mely arról szól, hogy a kifinomult társadalmak is fel tudnak robbani. Nemes Jeles szerint ez egyfajta jövendölés is:

„Nagyon is úgy hiszem, hogy egy olyan magabiztos társadalom, mint a miénk, igazából az öngyilkosságra készül… Annyi képességet veszünk ki az elménkből, és adunk át a gépeknek — ilyesmire eddig nem volt példa… Szeretnék tévedni, de azt hiszem, hogy a demokrácia és az internet nem összeegyeztethetőek. Az új technológia utat ad a sötét oldalunknak, és mi ezt nem vesszük észre”.

Az utóbbi időben a rendező azt vette észre, hogy már nem tud kommunikálni egyes emberekkel: beszélgetőtársai nem tudtak szabadon gondolkodni, mert az internetről érkező ideológiák rabjaivá váltak. Azt hitték, hogy egyéniségek, pedig csak a tömegek gondolatait ismételték.

„Annyi agresszióval szembesültem. Először éreztem azt, mióta elhagytam Magyarországot, hogy a szavaimat egy kiforrott gondolatrendszerhez kell igazítanom. Elképesztő dolog, hogy az internet önkénetesen kialakított egy újfajta totalitarizmust. Ez viszont sokkal veszélyesebb, mert az emberek azt hiszik, hogy szabadok”

— nyilatkozta a lapnak.

Az interjú szerint az identitáspolitika különösen zavarja a magyar-zsidó rendezőt.

„Sosem neveztek korábban »fehér férfinak«, de most már fehér férfi lettem, aki történetesen kelet-európai és zsidó. És azt akarják, hogy csak a magamfajta emberekről beszéljek. Ez szétszabdalja az emberiséget — és lényegében nem más, mint fordított rasszizmus. Úgy működik ugyanis, mint a rasszizmus, ám közben a tolerancia gyönyörű ruhájába csomagolja magát. És ez különösen veszélyes”.

Röhrig Géza hősszerelmes lett

Mi van akkor, ha az, akire rábízzuk a lányunkat, bepasizik a riasztóan jóképűre borotvált Röhrig Gézával?