Bolygó zsidóra leltek egy ausztrál folyóban

A szárazság okozta folyóapadások miatt a napokban különös történelmi leletre találtak Dél-Ausztráliában: egy legendás kerekes gőzhajóra, a Bolygó zsidóra.

„Rendkívül izgalmas a Barwon folyó északi részénél bármilyen leletet találni, amely az egykori tengeri hajózás történelméről tanúskodik. Sokan azt gondolják, hogy csak a partszakaszokra volt jellemző a világkereskedelmi szerep”

— mondta az ausztrál ABC-nek David Payne, az Auszrál Tengerészeti Múzeum kurátora.

Payne hozzátette: a Brewarrina városának közelében megtalált óriási hajót azért hívták Bolygó zsidónak, mert egyik tulajdonosa, a gyapjúeladással foglalkozó Daniel Berger maga is zsidó volt.

A gőzhajzót eredetileg 1866-ban építették, s 1914-ben süllyedt el, miután harmadik alkalommal is lángra kapott.

Több tulajdonosa is volt, Berger szerencsésnek mondható, mert az általa 1890-ben megvett gőzösön 1903-ban sikerült túladnia.

Fotó: Larry Neale

A történészek szerint merészség, sokszor vakmerőség is volt egy ilyen hajó navigálása a folyók és a tenger között.

A kornak megfelelően szinte mindenféle termékkel kereskedtek: szállítottak rajta gabonát, gyapjút, ruhákat, csizmákat, de szövetet is.

„Az elsüllyedt gőzös úgy néz ki, mint egy 100 évvel ezelőtt partra vetett bálna csontváza”

— kommentálta a látványt Brewarrina polgármestere, Philip O’Connor.

A roncsot azonban nem fogják kiemelni, mert a hosszú ideje tartó szárazság miatt komoly gondokkal küzdő régió folyóiba most mintegy 35 gigaliternyi (1 gigaliter = 1 000 000 000 liter) vizet fognak belevezetni a Copeton és a Glenlyon gátak megnyitásával.

Amennyiben ezen tervek megvalósulnak, mintegy másfél méternyi szintet emelkedve a folyó ismét ellepheti a régi idők nagy tanúját, a Bolygó zsidót.

Fotó: State Library of South Australia